Tóth Péter Benjámin a CC-Hungary listán pár hete remekül összefoglalta a könyvtárak egy alapvető szerzői jogi tévedését a régi anyagok digitalizálásával összefüggésben. Idézem a releváns részt:

“Az én “praxisomban” a leggyakrabban úgy merült fel ez a kérdés, hogy a
könyvtárosok a gyűjteményükben lévő régi anyagokról nagy költséggel jó
minőségű digitális másolatot készítenek, és elhivatottságukban fel is
töltik az internetre – és aztán nem szeretnék, ha a “gonosz
kapitalisták”, a folyóirat-kiadók, könyvkiadók ezekből dolgozhatnának.

Fontos: ebben az esetben nincs szó szerzői jogról. Egyszerűen egy
hagyományos polgári jogi (tulajdonjogi) helyzetről beszélünk: a
múzeum/könyvtár/… tulajdonában van az adott festmény, kódex,
színlap, stb., és mint tulajdonos, ő szabja meg, hogy ki és milyen
feltételekkel készíthet fotót, másolatot róla. Ő dönti el, hogy kér-e
pénzt ezért, hogy mennyit, hogy mikor jöhet a fotós, stb.

Mivel ez a jogviszony a tulajdonjogra alapul, természetesen a
múzeumnak/könyvtárnak/… semmilyen joga nincs az elkészült
másolattal, fotóval kapcsolatban, a szerzői joggal szemben ugyanis a
tulajdonjog mindig csak a konkrét egyetlen példányra vonatkozik. (A
szerzői jog a “művet” védi, nem a “példányt”: tehát az adott mű minden
újabb leképezése, felhasználása a szerzői jogosult engedélyét
igényli.)

Próbáljuk meg elképzelni azt a helyzetet, amikor a múzeum/könyvtár/…
a lehető legjobban szeretné megakadályozni, hogy kicsússzon a kezéből
a tulajdonában lévő értékes anyag másolatainak felhasználása. Nos, az
én kreativitásom véges, de el tudok képzelni például olyan helyzetet,
amikor a múzeum/könyvtár/… olyan szerződést köt (ne feledjük:
tulajdonjogi alapon!) a fotóssal, hogy “OK, készíthetsz erről a
tárgyról fényképet, de max. …x… felbontásban hozhatod
nyilvánosságra, és csak nyomtatásban.” Ezzel eléri, hogy csak rossz
minőségű másolat jusson el a közönséghez, és így ha valaki pl. könyvet
akar megjelentetni, új fotót kell készítenie, vagy a
múzeum/könyvtár/… tulajdonában lévő jó minőségű másolatokért kell
fizetnie.

[Ennél a pontnál érdekes alkérdés, hogy az adott tárgyról fényképet
készítő fotósnak vannak-e, és milyen szerzői jogai. A magyar szerzői
jogi rezsimben csak az egyéni-eredeti fotóművészeti alkotást illeti
meg szerzői jogi védelem. Tehát, ha pl. egy kódexről vagy egy
festményről készít egy fotós egy tökéletes reprodukciót, ezért
semmilyen szerzői jog nem fogja őt megilletni - hiszen, bár komoly
szaktudás áll a jó fotó elkészítése mögött, nincs benne az az "alkotó
mozgástér", ami a szerzői jogi védelemhez, az egyéni-eredeti jelleghez
szükséges lenne. De persze készíthető bármilyen tárgyról ilyen fotó,
pusztán annyit állítok, hogy a tárgyat egyszerűen csak tökéletesen
bemutató reprodukció nem rendelkezik egyéni-eredeti jelleggel, tehát a
fotósnak szerzői joga nem keletkezik.
Ettől némileg eltér a német jogi rendszer, ahol a fotósnak ilyenkor is
ún. "szomszédos joga" van, a befektetett munka és pénz védelmére.]

Szerintem a magyar könyvtárak, múzeumok a fentieket nagyrészt nem
értik; ők úgy érzik, hogy szerzői joguk van, és inkább belső erkölcsi
meggyőződésük alapján járnak el, mint a fent leírtak alapján.”